Kicsit piszkosabb gitárzenék a Kikeltető utolsó selejtezőjében
2015\10\27

Itt a vége, elérkeztünk a negyedik fordulóhoz. A G3-ba már bejutott a No Eves és az METEO, két hely azonban még kiadó. Ezekért versenyez az alábbi három kiváló csapat, akik mindhárman pörgős-zúzós koncertet ígérnek az elődöntőre - ha bejutnak. A döntés innentől a tiétek: kire buliznátok inkább? Zúzás a rozmárokkal? Szörfölés Erdélyben? Babozás a garázsban? Szavazzatok!

utcsoselejtezo.png

Beans

A 2015-ben alakult Beans együttes rendkívül termékenynek mondható. Idén alakultak, de máris két albummal és három kislemezzel büszkélkedhetnek szerzői kiadásban. Zenéjükben a grunge és a beat stílusokat vegyítik, nem átallva mind hangzásban mind témákban erősen hajazni kedvelt előadóikra. Saját magukról a következőképp nyilatkoztak: "Nem vagyunk rasszisták, szexisták, homofóbok így minden okotok megvan rá, hogy jófejnek tartsatok minket." Amúgy tényleg annak tartjuk őket, facebook oldalukon is elég jól osztanak. Ha ti is jó fejnek találjátok őket, gondoskodjatok róla, hogy ott lehessenek a G3-ban! Amúgy ezzel a feldolgozással jelentkeztek, de időközben kijött egy új saját számuk, ezt hallhatjátok most alább.

"Jók a hangszínek, egyben van minden, de ettől még ez egy unalmas dal. Egy jó single mellé a B-side-ra elfér, de önmagában nem köt le, pedig látok fantáziát a zenekarban." - Kovács Péter Tamás

"Elképesztoen elhúzott stoner, kicsit küszködésnek érzem, túl lassú ahhoz, hogy ne válljon vontatottá, ahhoz viszont nem elég lassú, hogy súlyos legyen. Kezdésnek viszont egyáltalan nem rossz. Nagyon jó a Brian Jonestown Massacre, de nem érdemes arra a receptre bízni az egészet hosszútávon." - Deli Soma

The nobody elses

Ők a Kikeltető egyetlen erdélyi zenekara, sőt, állításuk szerint ők az egyetlen pszichedelikus surf-punk banda Csíkszeredában. Nem semmi titulus. Bármit is takarjon ez a megnevezés, a beküldött daluk (ami egyébként ízelítő az új albumukról) nagyon energikus, és egyszerre érződik benne a sós tengeri levegő és a VBK-val kevert tömény nikotinbűz. A zenekarról alkotott kép nem lehet teljes az alakuló párbeszéd nélkül: "Egyszer egy barátunk megkérdezte Rolandot, hogy "Roland, mit csinál a te gitárod?", mire Roland azt válaszolta "Az enyém szól", aztán így folytatták: "Szóval, ha Roland szól, akkor Edina dob, Dávid pedig bassz.

"Ha Ty Segall Romániában született volna akkor The Nobody Elses-nek hívnák a bandáját. Pofátlanul primitív dal, nincs benne semmi felesleges faszverés, viszont, ami benne van annak ott a helye. Ezzel nálam 10/10." - Kovács Péter Tamás

"Oh igen igen igen, a klasszikus surf punkok, Csíkszeredáról. Hibátlan kivitelezés, bárcsak már élőben is látnám." - Rudolf Rebe

Walrus in The Sunshine

A Walrus in The Sunshine alapját a Zwickl testvérek adják, akiknek a neve ismerősen csenghet a tavalyi Kikeltető döntős Hello Hurricane zenekarból. Első számukat 2013 novemberében adták ki, majd 2014 júniusában From Denim Street címen megjelentették első kislemezüket, amit egy évre rá, idén júniusban követett még egy EP, a Milkmen. A fiúk a nagyon népszerű AM-Black Keys vonalat nyomják, de pont nem annyira elcsépelten, hogy folyamatosan Alex Turner feje jusson eszünkbe ha rájuk nézünk. A népszerű stílus miatt várhatólag elég nehéz lesz lenyomni őket a szavazáson.

"Rock, kicsit keményebben megközelítve a pszichedelikus kérdést. Gyakorlatilag az ördöggel az anyósüleséen, végig a 66-os úton." - Rudolf Rebe

"Nálam ez nem bír el 4 percet. Nem tudom hogy a refrén direkt hajaz e ennyire a Franz Ferdinandra, de az kifejezetten tetszik, ahogyan a vége is. A szöveg viszont mind prozódiailag, mind tartalmilag gyenge, ami miatt az összkép is nagyban sérül." - Deli Soma

Szavazás

A három zenekar közül csak ketten juthatnak tovább a második elődöntőbe, amely november 14-én lesz a G3-ban. Alább, illetve az esemény falán tudtok szavazni, azt a zenekart jelöljétek meg, amelyiket NEM szeretnétek továbbjuttatni! Vasárnap éjfélig lehet szavazni.